Életet menthet a szabályok betartása

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövidebb nappali időszak, csúszósabbá váló utak, vakító napfény, vadállatok fokozottabb megjelenése az utak mentén – mindezek csupán a töredékei az őszi közlekedés veszélyeinek. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedésben résztvevők figyelmét, hogy tartsák be a vonatkozó jogszabályokat!

Az előírások betartásával a 2019. október 13-án Balatonszéplaknál történt halálos közúti közlekedési baleset is elkerülhető lett volna. 

A balesetben az egyik sofőr a megengedett sebesség csaknem kétszeresével hajtott, míg a másik járművezető, aki - nem rendelkezett vezetői engedéllyel és a biztonsági övét sem használta - elmulasztotta elsőbbségadási kötelezettségét, a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle adatai alapján további hat személy szenvedett súlyos sérüléseket, közülük mindössze hárman voltak bekötve.  

 

60 km/óra helyett közel 120 km/órával száguldott

 

A közúti közlekedési balesetek jelentős része gondatlan magatartásra vezethető vissza, azonban körültekintő, figyelmes vezetéssel, a szabályok betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával pedig a sérülés súlyossága mérsékelhető. A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező.

Az őszi évszakkal együtt járó változások is jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási és a látási viszonyok. Ezek a változások jelentik az őszi közlekedés speciális veszélyeit, melyekkel a biztonságunk, valamint testi épségünk és egészségünk megőrzése érdekében minden közlekedőnek tisztában kell lennie.

Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltotta ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a „zebrák”, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

Az ősz a levélhullás időszaka is. Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára, eső, vagy más csapadék miatt azok átnedvesednek. A nedves falevelek következtében az úttest akár olyan csúszóssá is válhat, mint ha jég borítaná be. A veszély másik oldala, hogy a falevelek eltakarhatják a közúti jelzéseket, (mely a nyilvánvaló veszélyek mellett az ismeretlen helyen történő vezetést különösen megnehezíti), továbbá elfedhetik a burkolat esetleges hiányosságait, közöttük a mély kátyúkat is.

A hajnali, illetve kora reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenhetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten, így az óvatlan járművezetők könnyen kerülhetnek veszélyhelyzetbe. A gépjárművezetőknek ezért különös figyelmet kell fordítaniuk a tapadási viszonyok váratlan, jelentős és kedvezőtlen megváltozására, amennyiben hidakon, felüljáróban, árnyékos területeken, vagy éppen erdős útszakaszokon közlekednek.

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy:

-   Minden esetben ellenőrizze gépjárművét indulás előtt!
-  Győződjön meg arról, hogy az első és hátsó fényszórók, az irányjelzők, a féklámpák és a ködlámpák tiszták és megfelelően működnek!
-  Gondoskodjon a szélvédők tisztaságáról, és belső párátlanításáról (speciális kendővel, légkondicionáló használatával stb.)!
-  Az ablaktörlő lapátokat cserélje ki, ha azok megrepedtek, vagy más okból nem képesek betölteni a funkciójukat!
-  Az ablakmosó berendezés legyen mindig feltöltött állapotban!
-  Ha a gumiabroncs mintázatának mélysége nem megfelelő, vagy az abroncs egyéb okból alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, gondoskodjon a cseréjéről!
-  Közlekedjen körültekintőbben, óvatosabban, tartson nagyobb követési távolságot az elöl haladó jármű mögött és tervezzen hosszabb menetidőt!
-  Nedves, csapadékos úttesten számoljon a féktávolság jelentős növekedésével!
-  Lakott területen kívül, éjjel, vagy korlátozott látási viszonyok esetén számítani kell fényvisszaverő mellényt nem viselő gyalogos, vagy kerékpáros közlekedésére!
-  Tartsa észben, hogy az úttestre lehullott falevelek különleges közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek!
-  Ködben történő vezetés esetén válasszon lassúbb haladási sebességet, nagyobb követési távolságot, tartózkodjon az előzéstől, kapcsolja be a ködfényszórót, s mellőzze a távolsági fényszórók alkalmazását. A szem pihentetése érdekében iktasson be több pihenőt.
-  Minden esetben használja a biztonsági övet!

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!

<< Vissza az előző oldalra