Előzzük meg a kerékpáros baleseteket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei felhívják a közlekedők figyelmét, hogy a kerékpáros balesetek a közlekedési szabályok megtartásával megelőzhetőek.

Az elmúlt időszakban, megyénkben több olyan közlekedési baleset is történt, amelyben kerékpáros vagy motorkerékpáros volt érintett. Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. június 18-án 22 óra körül halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 8604-es számú úton.  

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy a kerékpárosok a közlekedési szabályokat megtartsák. A kerékpárral csak akkor vegyenek részt a közúti forgalomban, ha kötelező tartozékok fel vannak rá szerelve. Kiemelt figyelmet kell fordítani a látás és láthatóság szerepére a sötétedés beálltával. A sötétebb környezet, a csapadéktól csillogó útburkolat, a szemből érkező járművek fényszórói megnehezítik a közlekedést, ami nagyobb odafigyelést igényel. Az autósok a nem megfelelően kivilágított kerékpárosokat nehezebben veszik észre, ami közlekedési baleset bekövetkezéséhez vezethet.

A közúti közlekedési balesetek megelőzése fontos társadalmi érdek, ezért a rendőrség az alábbi közlekedési szabályok megtartására hívja fel a kerékpárosok figyelmét:

  • Kerékpárral csak az vegyen részt a közúti forgalomban, aki biztonságos közlekedésre alkalmas állapotban van.
  • Kerékpárral közlekedni csak az erre kijelölt helyen, ennek hiányában az útpadkán, az úttest jobb széléhez húzódva, egy sorban szabad.
  • Az autóbusz forgalmi sávon kerékpározni csak akkor szabad, ha azt közúti jelzés engedi.
  • Kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia, és azt gyalogosan kell áttolni az úttesten.
  • Kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között csak akkor szabad közlekedni, ha az megfelelően ki van világítva.
  • Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak fényvisszaverő mellényt kell viselnie.
  • A gyalog- és kerékpárúton közlekedő kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.

Fontos, hogy kerékpárral csak olyan úton közlekedjenek, ahol azt közúti jelzés nem tiltja, továbbá az életük, testi épségük nincs veszélyben!

<< Vissza az előző oldalra