Fehér péntek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési rendezvényén közlekedési szakemberek beszéltek a biztonságos közlekedésről.

A Veszprémi Rendőrkapitányság 2014-ben indította útjára az Egy másodpercen múlik az élet elnevezésű baleset-megelőzési előadássorozatot. Az elmúlt 5 évben a program számos középiskolába, felsőoktatási intézménybe, önkormányzathoz és vállalathoz jutott el. A 2019. április 12-én a Veszprém Arénában megtartott Fehér péntek című rendezvényen a szervezők a prevenciós programban részt vevő szakemberekkel közösen átbeszélték a korábbi évek tapasztalatait azzal a céllal, hogy a baleset-megelőzés még hatékonyabbá váljon.

A rendezvényen felszólalt Anda György rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Porga Gyula, Veszprém város polgármestere és Adamovics László rendőr alezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

A felszólalók egyetértettek abban, hogy a balesetek megelőzése össztársadalmi feladat, ezért közösen kell tenni azért, hogy a közlekedési morál pozitív irányba változzon.

A Veszprémi Rendőrkapitányság az eseményt megelőzően pályázatot hirdetett, melyben arra kérték a lakosságot, hogy mutassák be, mit gondolnak a közlekedési szokásokról, a baleseti helyzetről és mit tennének a balesetek számának visszaszorítása érdekében. A rendezvényen a felhívásra érkezett pályamunkák közül négy kiválasztott pályázó mutatta be tapasztalatait, amelyet a közlekedés során átélnek. A pályázók kiemelték, hogy a biztonságos közlekedésre való nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni, és ajánlották, hogy a vezetési rutinnal még nem rendelkező friss jogosítványosok vegyenek részt egy vezetéstechnikai tréningen, hogy járműkezelési gyakorlati ismereteik elmélyedjenek és biztonságosan vehessenek részt a közúti forgalomban.

A program végén Pintér József címzetes rendőr főtörzszászlós, a Veszprémi Rendőrkapitányság balesethelyszínelője bemutatta legújabb baleset-megelőzési kisfilmjét, majd a rendezvényt vezetéstechnikai bemutató zárta.

<< Vissza az előző oldalra