Fejér megye csapata győzedelmeskedett a XVI. Országos Középiskolás Közlekedési Kupán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egyéniben két első és egy második helyezést hoztak el a diáklányok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága 2019. április 16 – 18. között rendezte meg a XVI. Országos Középiskolás Közlekedési Kupa döntőjét Budapesten. A Hunguest Hotel Millenniumban tartott eseményen 20 induló csapat vett részt, Fejér megyét három lány képviselte.

A három napos megmérettetésen a fiataloknak KRESZ tesztlap kitöltésével kellett elméleti tudásukról számot adni, melyet az ügyességi és szabályossági gyakorlati feladatok végrehajtása követett. A középiskolások az alábbi kategóriában versengtek: kerékpáros, segédmotoros-kerékpáros és személygépkocsi.

Az országos döntőn kerékpáros kategóriában a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója, Nágl Maja diadalmaskodott. Segédmotoros-kerékpár kategóriában Bánfi Renáta, a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI intézmény diákja került a dobogó tetejére, aki kategóriájának egyetlen lány versenyzője volt. Személygépkocsi vezetőként a Magyar Autóklub Központjában a legeredményesebben,  kategóriája egyedüli lány indulójaként Bodnár Kitti szerepelt, aki a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma növendéke.

 

<< Vissza az előző oldalra