Figyeljünk az elsőbbségadás szabályaira!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összesen 44 baleset történt az elmúlt héten Baranya megye közútjain.

Az elmúlt héten 36 anyagi káros és 8 személyi sérüléssel járó baleset történt Baranya megyében. A 4 könnyű és a 4 súlyos sérüléssel járó balesetben összesen 11-en sérültek meg, 7-en könnyebben, míg 4-en súlyosan. Ittasság gyanúja nem merült fel a balesetet okozó sofőrökkel szemben, azonban idén már 53 olyan baleset történt, amelynek okozója ittas sofőr volt, s ezek közül 3 halálos kimenetelű volt.

A balesetet okozók többsége személygépkocsival közlekedett, de tehergépkocsival, autóbusszal és gyalogosan közlekedő is szerepel az okozók között. A legjellemzőbb baleseti ok az elsőbbség meg nem adása, a gyorshajtás és a szabálytalan kanyarodás volt.

Kérjük, hogy a kereszteződéshez érve a kihelyezett jelzőtáblák utasításait mindig tartsák be, azt a járművet, amely elsőbbséget élvez, ne kényszerítsük hirtelen irányváltoztatásra vagy fékezésre. Inkább várják meg a biztonságos áthaladás lehetőségét, pár másodperc miatt nem érdemes kockáztatni. Egyenrangú utak találkozásánál a jobbkéz-szabály alapján dől el a járművek áthaladási sorrendje, tehát elsőbbséget kell adni a jobbról érkező járművek részére. Sokan figyelmen kívül hagyják azt is, hogy bekanyarodáskor elsőbbséget kell adni azon az úttesten áthaladó gyalogos részére, amelyre a jármű bekanyarodik, továbbá a kerékpársávon, kerékpárúton vagy gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére is.

A kereszteződéseket mindig fokozott figyelemmel és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, hogy elsőbbségadási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni! Akinek pedig elsőbbsége van, minden esetben győződjön meg arról, hogy azt megkapja-e!

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra