Folytatódik a „Suli Moped” program előválogatója Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A program végén segédmotor-kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhetnek a diákok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által meghirdetett programhoz idén négy vasi település tíz intézménye csatlakozott. A 14-16 év közötti diákok célja nem más, mint az, hogy a legjobb hetvenöt között tudhassák magukat.

A szombathelyi, a körmendi és a sárvári előválogatókat követően, 2019. október 15-én a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Széchenyi István Általános Iskola diákjai tehették próbára tudásukat. A közlekedésbiztonsági teszt kitöltése után, kerékpáros ügyességi pályán mutathatták meg a résztvevők, hogyan kell közlekedni szabályosan.

Ezen az előválogatón tizenkét diák tett sikeres vizsgát, ők már biztosan bekerülnek a program résztvevői közé.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai eredményes felkészülést kívánnak!

 

<< Vissza az előző oldalra