Fontos a kerékpáros és gyalogos közlekedés szabályainak betartása

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a balesetek megelőzésére hívták fel a figyelmét a gyermekeknek a Karancsságon megrendezett sportrendezvényen.

A felzárkóztatás jegyében hagyományteremtő szándékkal hívták sportolni a szervezők a napokban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Felzárkózó Települések Programban részt vevő Nógrád megyei fiatalokat  Karancsságon.

A sportnapon 15 Nógrád megyei település több, mint 400 diákja vett részt. A szervezők célja, hogy a gyermekek a sport által sajátítsák el a szabálykövetést, együttműködést, sportszerűséget és így összetartó közösséggé szerveződjenek.

A programon a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek és interaktív balesetmegelőzési foglalkozáson megismertették a gyerekekkel a kerékpár kötelező és ajánlott felszereléseit, átismételték a kerékpárosokra és a gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályokat.

A tanévkezdés kapcsán a szakemberek felhívták a gyerekek figyelmét, hogy közlekedésük során mire kell nagyon odafigyelni reggel, szürkületkor, esőben és sötétedés után, valamint pontosan hol és hogyan szabad kerékpárral, gyalogosan áthaladni az úttesten. A diákoknak a rendőrök a balesetek megelőzése érdekében fontos láthatósági eszközök használatát is bemutatták.

A résztvevők örömmel próbálták ki a kerékpáros ügyességi pályát is a délelőtti foglalkozás alkalmával.

<< Vissza az előző oldalra