Hőségben is figyelmesen!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket.

Napok óta tart a hőség Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. Talán a magas hőmérséklet is közrejátszik, hogy az elmúlt napokban több balesetben is érintettek voltak a figyelmetlenül közlekedő gyalogosok és kerékpárosok.   

Számolni kell azzal, hogy a mostani időjárási körülmények miatt a járművezetők figyelme csökkenhet. Kérjük a gyalogosan közlekedőket, hogy legyenek fokozottan óvatosak! Ne keljenek át az úttesten, szabálytalan helyen!

g

 

g

A kerékpárosok lehetőség szerint a kerékpárúton közlekedjenek, odafigyelve a jobbra tartás szabályaira! Fontos, hogy útkereszteződéshez érve – még ha elsőbbségük is van – lassítsanak, nézzenek körül!

kk

A balesetek megelőzése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy ebben a kánikulai melegben már rövidebb út esetén is vigyenek magukkal megfelelő mennyiségű hűtött vizet, hosszabb utazásnál pedig, többször álljanak meg pihenni, mozgassák át izmaikat! A mobiltelefont lehetőleg még kihangosítóval se használják, hiszen ilyen hőségben egyébként is fáradékonyabbak vagyunk és könnyebben elterelődik a figyelem.  A biztonsági övet minden alkalommal, közvetlenül az indulás előtt kapcsolják be, akkor is, ha csak néhány métert vezetnek! A balesetek nagyobb része lakott területen belül következik be.  

k

 

k

Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!

<< Vissza az előző oldalra