Kerékpározás járdán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság jó tanácsai nem csak kerékpárosoknak.

Járdán tilos kerékpározni! Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel főútvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel. Lakott területen csak akkor szabad a járdán kerékpározni (legfeljebb 10 km/h-val), ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan (például földút). A hivatalos értelmezés szerint az, hogy az úttesten nagy a járműforgalom vagy tábla tiltja az úttesten a kerékpáros közlekedést, még nem jelenti, hogy szabadna a járdán tekerni.

A KRESZ jó okkal tiltja a járdán való kerékpározást, mivel a járda a gyalogosoké. A gyalogosok mozgása (főleg a gyerekeké és időseké) gyakran kiszámíthatatlan, így veszélyhelyzetek sokasága adódik. Emellett a kapualjakból kihajtó autósok nem számítanak a járdán nagy sebességgel közlekedő biciklisre.  A mellékutcák keresztezése szintén veszélyes a járdáról lehajtva ugyanezen okból. Fontos még megemlíteni azt, hogy kijelölt gyalogos átkelőhelyen – amennyiben nincs kerékpáros átvezetés felfestve – csak kerékpárról leszállva, tolva lehet átkelni.

<< Vissza az előző oldalra