Közlekedésbiztonsági foglalkozás diákoknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balatonalmádiban járt a Veszprémi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

Pintér József címzetes rendőr főtörzszászlós 2021. október 20-án a balatonalmádi Vörösberényi Általános Iskola tanulóinak tartott baleset-megelőzési előadást. Az előadás során a diákok tájékoztatást kaptak a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályairól, átbeszélték a közúti jelzőtáblák jelentését, valamint a bukósisak viselésének fontosságát. Az előadó felhívta a gyerekek figyelmét arra is, hogy milyen balesetveszélyes, amikor fülhallgatóval, a forgalom zaját kizárva közlekednek. Hangsúlyozta, hogy az úttestre történő lelépés előtt minden esetben alaposan nézzenek körül, és vegyék fel a szemkontaktust a gyalogos-átkelőhely előtt megálló és elsőbbséget adó gépjárművezetővel.

A foglalkozáson a baleseti helyszínelő a saját élményei és a munkája során szerzett tapasztalatai segítségével, fotókkal és egy saját kisfilmmel mutatta be a megye közútjain bekövetkezett kerékpáros, gyalogos és autós baleseteket. Az összeállított anyag célja a gyerekek szabálykövetésének kialakítása, valamint annak tudatosítása, hogy a közlekedés veszélyes üzem, amely egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt is tragédiába torkollhat.

<< Vissza az előző oldalra