Makettek és novellák érkeztek a rendőrségre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kalocsai Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága két – fiataloknak szóló – pályázat nyerteseit jutalmazta a napokban.

 

A kalocsai rendőrök 2021 januárjában pályázatot írtak ki az óvodások és általános iskolások részére „Így lenne biztonságosabb!” címmel. A gyerekeknek azt kellett bemutatni, hogy milyen módon tudnák biztonságosabbá tenni a közvetlen lakókörnyezetüket. A kiírás különlegessége abban rejlett, hogy rajzzal nem, de minden egyéb módon, bármilyen anyagból készült művel lehetett pályázni: kollázsokat, makettet, terepasztalt vártak a szervezők a lurkóktól, akik bebizonyították, hogy fiatal koruk ellenére vannak elképzeléseik a balesetmentes közlekedésről, a biztonságos környezetről és a pozitív szemléletről.

A szervezők nem titkolt célja volt az óvodás és iskolás alkotók kreativitásának fejlesztése, a közlekedési ismereteik bővítése, a közlekedési magatartás formálása, illetve az épített környezettel – kerékpárút, kijelölt gyalogos-átkelőhely, járda, körforgalom stb. – kapcsolatos szabályok megismertetése.

A verseny nyertesei korosztályok szerint:

  • Óvodások: Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéjének Zöldfa utcai Tagóvodája holtversenyben az Öregcsertői Óvodával
  • Általános iskola alsó tagozat: Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola 4. osztálya
  • Általános iskola felső tagozat: Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola 5. osztálya

1

 

Az elmúlt időszakban természetesen a középiskolások sem maradhattak kihívás nélkül. A kalocsai baleset-megelőzési bizottság a nagyobbak számára novellaíró pályázatot hirdetett. A kamaszoknak baleset-megelőzési témában egy maximum 4 oldal terjedelmű írást kellett benyújtani.

A verseny legeredményesebb pályázói:

  1. helyezett: Ács Nelli (9. osztály)
  2. Sipos Gergely (11. osztály)
  3. Szőnyi Zsombor (11. osztály)

A fiatalok mindhárman a Kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulói.

A díjakat Mayer József r. ezredes – a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője – és Rideg Gábor r. őrnagy – osztályvezető-helyettes – adta át.

2

<< Vissza az előző oldalra