Még mindig sok a baleset!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hét alatt húszan sérültek meg Baranya megye közútjain.

Múlt héten 24 anyagi káros és 15 személyi sérüléssel járó baleset történt Baranya megyében. Összesen 20 személy sérült meg a 11 könnyű és a 4 súlyos sérüléssel végződő balesetek során. Az ittasság gyanúja 4 balesettel érintett jármű vezetőjénél is felmerült.

 

A balesetek többsége lakott területen belül következett be, a legjellemzőbb baleseti ok továbbra is a sebesség nem megfelelő alkalmazása az út-, és forgalmi viszonyokhoz képest, illetve az irányváltoztatás, haladás és bekanyarodás szabályainak megszegése volt.

 

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy a sebesség megválasztásánál a saját vezetési képességeik, a jármű adottságai, valamint az útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozások mellett az út minőségét, az út felületének állapotát, továbbá az esetleges egyéb kockázati tényezőket is vegyék figyelembe! Ha a sebesség nem igazodik a körülményekhez, könnyen balesetet szenvedhetnek.

 

Külön ki kell emelni a sebességhatárok betartásának fontosságát! Sok baleset elkerülhető lenne, ha a járművezető a megengedett legnagyobb sebességgel haladna a veszélyhelyzet kialakulásának pillanatában. Amennyiben mégis bekövetkezik a baleset, a lassúbb ütközési sebesség általában akkor is enyhébb sérüléssel jár.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy a balesetek elkerülése érdekében közlekedjenek körültekintőbben, és tartsák be a közlekedési szabályokat! Ittasan soha ne üljenek volán mögé! A motorkerékpárral közlekedők pedig a meleg időjárás ellenére is minden esetben viseljenek védőruházatot!

„… hogy mindenki hazaérjen!”

 

<< Vissza az előző oldalra