Megelőzés a buszokon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb megelőzési ajánlásokat hallhatnak a szolnoki buszokon.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 2016. augusztus 16-án - bűnmegelőzés érdekében - együttműködési megállapodást írt alá.

A közös munka első pilléreként 2016. augusztus 16-án Szolnok városában közlekedő helyi járatú autóbuszokon öntapadós matricákat helyeztek, el, amelyek a zseblopás veszélyeire, azok elkerülésére hívta fel a figyelmet. A buszokon, hangosbemondón keresztül többféle felhívást tettünk közzé, amelyek a kerékpárlopás, betöréses lopás és más egyéb bűncselekmények elkerülésére figyelmeztetnek.

Az együttműködés következő lépcsőjeként bűnmegelőzési plakátokat helyeztettünk el a buszpályaudvarokon, de az utastájékoztató menetrendjein található eddig még üres helyeket is felhasználtuk arra, hogy a rendőrségi felhívásokat oda elhelyezzük. Októbertől pedig a bérletek hátoldalán, illetve a bérletekhez csatolt külön tájékoztatókon juttattuk el a rendőrség bűnmegelőzési felhívásait az utazó közösséghez.

A program továbbgondolása megtörtént az elmúlt időszakban. A bűnmegelőzési tanácsok mellett már baleset-megelőzési ajánlásokat is hallhatnak a közlekedők a buszokon. Az induló új programról sajtótájékoztató keretében számolt be 2017. december 13-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Kosztyó Gábor r. alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető, Fekete Miklós r. ezredes, bűnmegelőzési osztályvezető, továbbá a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt részéről Pásztor József koordinációs és szolnoki területi igazgató és Makai Zoltán szolnoki helyi forgalmi üzemvezető.

b

Volán hanganyagok:

bűnmegelőzés:

  • Bezárta otthon az ajtót és ablakokat? Soha ne feledje elindulás előtt ellenőrizni ezeket!
  • Ha nem a tömegközlekedést használja és kerékpárral indul útnak, mindig megfelelő helyre és megfelelő zárral rögzítse biciklijét!
  • Ha hosszabb időre elutazik, kérje meg családtagjait, ismerőseit, esetleg szomszédjait, hogy figyeljenek otthonára a távolléte alatt!
  • Ne feledje: Otthona hatékony védelmét szolgálják a riasztóberendezések, illetve a biztonsági szolgálatok távfelügyeleti rendszere is!
  • Több napra elutazik és az élményeit rögtön megosztaná a twitteren, snapchaten, facebookon, vagy más közösségi felületen? Ne tegye! Távollétéről ne tájékoztasson idegeneket, ne jelentessen meg posztokat!
  • Ne feledkezzen meg az alsóépületek, garázsok, műhelyek megfelelő védelméről is gondoskodni!
  • Az udvaron hagyott tárgyak, szerszámok, kerékpárok felkelthetik a elkövetők figyelmét. Gondoskodjon ezek biztonságos elhelyezéséről!
  • A téli tüzelővásárlásnál csak megbízható forrásból rendeljen! Az olcsóbb néha többe kerülhet!
  • Óvakodjon a trükkös csalóktól, akik nyereménnyel, olcsó termékekkel károsíthatják meg!
  • Ön nyert…hallatszik a telefonban. Nem is játszott, mégis nyert? Nem gyanús ez? A telefonos csalók általában nyeremények reményével próbálják megtéveszteni áldozatukat. Legyen óvatos és ne higgyen nekik! A telefontársaságok nem hirdetnek nyereménysorsolásokat!

 

baleset-megelőzés:

  • A téli közlekedése során legyen sokkal figyelmesebb, körültekintőbb és láthatóbb!
  • Az úttestre csak akkor lépjen le, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről!
  • Mindig legyen látható, akár gyalogosan akár kerékpárral közlekedik!
  • A láthatósági mellény kötelező, lakott területen kívül és rossz látási viszonyok között!
  • Ne keljen át az úttesten tiltott helyen illetve tilos jelzésen!
  • Az autóbuszról leszállva nézzen körül, és az úttesten történő átkeléssel ne idézzen elő veszélyes helyzetet!
  • Az autóbuszról leszállva azokon a helyeken, ahol kerékpárút is vezet, fokozott óvatossággal közlekedjen!
  • Az ajándékok vásárlása és a karácsonyi készülődés közben is figyeljen a biztonságos, körültekintő közlekedésre, hiszen karácsony lesz jövőre is!
  • Ha kerékpárral közlekedik, mielőtt kanyarodni kezdene, mindig nézzen hátra és ne feledkezzen meg az irányjelzésről sem!
  • Segítsék és könnyítsék meg látás-és mozgássérült, valamint az idős és kisgyermekes embertársaik közlekedését!
<< Vissza az előző oldalra