Megerősített szolgálat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében a 2-es számú főúton 2021. október 20-tól felügyelik a közlekedési szabályok betartását a balesetmegelőzési céllal kihelyezett „zsaruk”.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2020. november 20-án Karancsalján és Ságújfaluban helyezett el egy-egy egyenruhás rendőrt ábrázoló életnagyságú táblát. A „kollégák” kihelyezésének célja volt, hogy felhívja a járművezetők figyelmét a közlekedési szabályok betartására, és a tábla láttán óvatosabban, a gyalogosokra és járművezető társaikra is odafigyelve vezessenek.

A Ságújfaluban elhelyezett makett időközben – a szolgálat érdekében – Kishartyánba került át, a karancsaljai „kolléga” a kerékpárút építése miatt jelenleg szabadságát tölti, hamarosan azonban ő is újra munkába áll.

A két darab, újonnan kihelyezésre kerülő életnagyságú rendőrt ábrázoló tábla helyszínének kiválasztásánál - mint, az első esetben is - fontos szempont volt, hogy olyan útszakaszok mellé telepítsük, ahol a forgalom sűrűsége fokozott baleseti kockázatot jelent.

Az egyik új makett a 2-es számú főúton, Nagyoroszi lakott területén belül, a Parassapuszta irányából Borsosberény irányába tartó forgalmi sáv mellett, míg a másik szintén a 2-es számú főúton, a diósjenői elágazónál, a Rétság irányából Vác irányába haladó forgalmi sáv melletti részen vigyázza továbbiakban a közlekedés biztonságát.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság balesetmentes közlekedést kíván minden közlekedőnek!

 

<< Vissza az előző oldalra