Motorosok az utakon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési tanácsai.

A nyár beköszöntével a motorkerékpárosok is nagy számban közlekednek az utakon. Közlekedésük és a forgalomban való jelenlétük a hétköznapokon túl, a hétvégi napokon még inkább jellemző. A biztonságos közlekedésükhöz elengedhetetlen, hogy kifogástalan műszaki állapotú motorkerékpárokkal vegyenek részt a közúti forgalomban. Ehhez hozzátartozik, hogy az elöregedett és megkeményedett gumiabroncsokat lecseréljék egy új szettre, valamint a megkopott lánckerekek és megnyúlt láncok cseréje szintén elengedhetetlen.

A jó műszaki állapotú járművel történő motorozás nemcsak kellemesebb és biztonságosabb közlekedési élményt nyújt, hanem lehetővé teszi, hogy egy esetleges veszélyhelyzetben a motoros a szükséges elkerülő manővereket nagyobb biztonsággal és eredményességgel hajthassa végre. A motorkerékpárral történő közlekedés során fokozottan érvényesül az a tény, hogy egy baleset során a motorost csak a ruházata és felszerelése védheti meg, illetve csökkentheti az elszenvedett sérüléseinek súlyosságát, ha már bekövetkezett a baj. Ezért is kiemelten fontos, hogy a közlekedésük során minden esetben becsatolt bukósisakkal közlekedjenek, mind a vezetők mind az utasaik. Gyakran megfigyelhetjük, hogy a robogótól a nagy teljesítményű motorkerékpárokig a vezető ugyan bukósisakot visel, azonban rövidnadrágban, pólóban és félcipőben vezeti járművét. Könnyen belátható, hogy egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén a vezető milyen súlyos, adott esetben életveszélyes sérüléseket szenvedhet, a speciális motoros védő öltözet hiánya miatt is.

A megfelelően felkészített jármű és a felkészült motoros, a speciális ruházattal együttesen járul hozzá a biztonságos motorozáshoz, így a nagyobb motorozási élményhez. Sajnos gyakran tapasztalható, hogy a jól felkészített motorral, megfelelően beöltözött motoros az így megszerzett biztonsági tartalékát a közutakon versenyzésre és „sportolásra” használja. Motorkerékpárral közlekedve hangsúlyozottan fontos, hogy a vezető mindig egy „gondolattal” a többi közlekedő előtt járjon, így teremtve meg magának az esélyt, hogy egy baleseti szituációra még azt megelőzően felkészülhessen, illetve annak lehetséges bekövetkezését még az előtt láthassa, hogy az valójában kialakult.

Motorkerékpárral közlekedve is fontos, hogy a motoros tisztában legyen a járműve sajátosságaival és vegye figyelembe, hogy járműve abroncsainak tapadó képessége az úttest hőmérsékletváltozásával és a felületének állapotával szoros összefüggésben van. Ugyanaz az abroncs teljesen máshogy „viselkedik” a kora reggeli órákban és máshogyan a déli forróságban. Könnyen belátható, hogy az egyik keréken elvesztett, vagy csökkent tapadás mekkora veszélyt jelent a motorosra és a közlekedés többi résztvevőjére egyaránt.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a sebesség helyes megválasztását sem. A sebesség helyes megválasztásához fontos tudni, egy-két járműfizikai és technikai tényt. Egy gumiabroncsra a közlekedés során különböző erők hatnak. Ezek közül maximálisan csak egyet lehetséges kihasználni, így az egyidejűleg ható erők az abroncs tapadó képességét megosztják, illetve csökkentik. Ezért is fontos a megfelelő biztonsági tartalék megtartása, mert egy maximálisan egy irányban terhelt abronccsal elkerülő manővert végrehajtani nem lehet.

Balesetmentes közlekedést és élményekben gazdag biztonságos motorozást kíván a Nógrád Megyei Rendőr-Főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.

<< Vissza az előző oldalra