Nógrád megyében is fontos a két másodperces szabály

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagyobb odafigyeléssel és a megfelelő követési távolság megtartásával elkerülhetők a balesetek.

Az elmúlt időszakban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén megnövekedett azon közlekedési balesetek száma, amelyek a figyelmetlenség, és a nem megfelelő követési távolság betartása miatt következtek be. Ezek az úgynevezett „ráfutásos” balesetek.

Az évszaknak megfelelő gumiabroncs használata, a minimum két másodpercnyi követési távolság betartása az előttünk haladó jármű mögött, valamint a kicsivel több odafigyelés már jelentősen csökkentené ennek a baleseti típusnak a bekövetkezését. Az úgynevezett két másodperces szabály több Európai országban is elterjedt. Lényege, hogy az előttünk haladó jármű mögött annyi métert hagyjunk követési távolságként, amennyit járművünk aktuálisan két másodperc alatt megtesz.

Számokban kifejezve, és ezt a szabályt alapul véve 50 km/h sebesség esetén lakott területen belül 27 méteres, míg lakott területen kívül 90 km/h sebességgel közlekedve 50 méteres követési távolságot szükséges tartani.

A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a követési távolságot szemléltető autósillatosítóval hívja fel a figyelmet az ilyen jellegű balesetek megelőzésére.

Ne feledje, vezessen mindig körültekintően, az időjárási-, látási- és az útviszonyoknak megfelelően!

 

<< Vissza az előző oldalra