Nyílt nap a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság prevenciós délelőttöt tartott óvodás és kisiskolás gyerekek részére Szolnokon.

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság - közösen a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, az Országos Mentőszolgálattal, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival – 2018. május 11-én délelőtt nyílt napot rendezett óvodások és kisiskolások részére Szolnokon.

 

A programon a gyerekek egy megelőzési kisfilm megtekintése után, a víziközlekedés szabályairól, a fürdőzés veszélyeiről, valamint a testi épségük megóvása érdekében használatos és ajánlatos felszerelésekről kaptak felvilágosítást.

A rendezvényen a társszervek is bemutatták munkájukat és a technikai eszközeiket.

 

A résztvevők a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szolgálati kisgéphajóin utazva gyakorlatban is elsajátíthatták, hogyan kell a víziközlekedés során a járműben a vízen való tartózkodás magatartási szabályait betartani.

 

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szabadvizi fürdőzésre és a víziközlekedésre vonatkozó ajánlásai:

Szabadvizek mentén a legbiztonságosabb a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki. Itt vannak meg a feltételek, amelyek lehetővé teszik – szükség esetén – a gyors mentést. Azonban ezeken a helyeken is ügyelni kell, hogy csak a fürdőhelyet kijelölő bóják között történjen a fürdőzés.

Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

Az úszógumi használatánál figyelembe kell venni - mivel egységes méretben készülnek -, hogy ha nem megfelelő átmérőjű, akkor a használója könnyen kicsúszhat belőle, ha pedig túl szoros, felbillenés esetén fizikailag nehéz a megfelelő testhelyzet újbóli felvétele, ezért ez könnyen végzetessé válhat. A karúszó nem nyújt megfelelő biztonságot!

Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentő-gallér használata vízijárműben utazáskor.

Kérjük, vigyázzanak a saját és gyermekeik életére, testi épségére és tartsák be a biztonsági szabályokat!

<< Vissza az előző oldalra