Összehangolt ellenőrzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szakemberek a vasúti átjáróknál bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a közlekedési szabályok betartására hívták fel a figyelmet Mikepércsnél és Sárándnál.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság és a MÁV Zrt. munkatársai közös akciót hajtottak végre vasúti átjáróknál 2019. szeptember 19-én. Többször tapasztalták, hogy a járművezetők lassítás nélkül közelítették meg a vasúti átjárót és körültekintés nélkül hajtottak át azon. A jogsértő sofőröket figyelmeztetésben részesítették és hangsúlyozták a szabályok következetes betartásának fontosságát. Eközben a vasútbiztonsági szakértők megvizsgálták a fénysorompók és a csapórudak állapotát. Az ellenőrzés során három sofőr a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken. A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki velük szemben.

Felhívjuk az állampolgárok figyelmet, hogy a közlekedési szabályok megszegésével elfogadhatatlan kockázatot vállalnak és mások életét is veszélyeztetik! A megelőzési célzatú ellenőrzések a jövőben is folytatódnak.

A balesetek elkerülése érdekében a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben.

….hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra