Öt balesetnél az ittasság gyanúja is felmerült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt héten összesen 25-en sérültek meg a megye közútjain.

Baranyában 2020. augusztus 17-e és 23-a között összesen 45 közlekedési baleset történt, amelyből 17 személyi sérüléssel járt, 28 pedig anyagi káros volt. A sérüléssel járó balesetek 10 esetben súlyos, míg hét esetben könnyű sérüléssel végződtek. Ezekben a balesetekben összesen 25-en sérültek meg, 14-en súlyosan, 11-en pedig könnyebben. 

 

Az elmúlt héten ismét a sebesség nem megfelelő alkalmazása szerepelt az első helyen a legfőbb baleseti okok között, de történt baleset szabálytalan kanyarodás, elsőbbség meg nem adása, szabálytalan előzés, követési távolság be nem tartása, valamint gyalogoshiba miatt is.

 

Ittasság gyanúja öt baleset esetében merült fel. Ketten kerékpárral közlekedtek, amely során egyikük elesett, másikuk pedig egy parkoló járműnek ütközött. Egy motorkerékpáros helytelenül választotta meg járműve sebességét, majd egy kanyarban a járdaszegélynek ütközött, egy autós előzési manővert követően árokba sodródott, egy tehergépkocsi vezetője pedig későn észlelte az előtte láthatósági mellényt viselő, kivilágítva közlekedő kerékpárost és elütötte. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, amely szerint járművet az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is. Ennek ellenére a Baranya megyei rendőrök napi szinten intézkednek ittasan közlekedő vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel.

 

„… hogy mindenki hazaérjen!”

<< Vissza az előző oldalra