Ügyességi pálya és „részeg szemüveg"

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei elsősegélynyújtó versenyen a Várpalotai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési feladatokkal várta a résztvevőket.

A várpalotai megyei fordulón 2016. május 6-án az a tizenkettő általános és középiskolai csapat vett részt, akik a korábban megrendezett járási fordulón a legeredményesebben szerepeltek. A rendőrség által biztosított ügyességi pálya komoly kihívást jelentett a résztvevők számára, akiknek az úgynevezett „részeg szemüveggel” kellett a felállított pályaelemeket minél kevesebb hibaponttal teljesíteni. A versenyzőknek a szemüveg használatával minél rövidebb idő alatt kellett kirakókat a helyükre illeszteni, rejtvényt fejteni, valamint komoly kihívást jelentett a rendőrök által kitalált ügyességi feladat végrehajtása. Széplaki Sándor rendőr főtörzsőrmester és Bartók Judit rendőr százados a program során hasznos bűn,- és baleset-megelőzési tanácsokkal, ajánlásokkal látta el a versenyzőket és kísérőiket. 

<< Vissza az előző oldalra