Újra „SuliMoped program” Heves megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ingyenes képzésben 50 diák vehet részt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával a 2017/2018-es tanévben, Heves megyében újra elindul a „SuliMoped” program.

Az idei tanévben Eger és Gyöngyös vonzáskörzetében lakó diák kap lehetőséget arra, hogy díjmentesen segéd-motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessen.

A képzésre jelentkezőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni:

  • 2004. március 31-én vagy korábban született, 7-8-9. osztályos diák,
  • a gyakorlati vizsgák idejére (2018. március 31-ét követően) a diákoknak érvényes személyi igazolvánnyal kell rendelkezni (nem helyettesíthető diákigazolvánnyal),
  • pedagógus (osztályfőnök) írásbeli nyilatkozata, melyben a gyermek tanulmányi teljesítménye, érettsége, önszorgalma, terhelhetősége alapján javasolja a programban való részvételét,
  • szülő vagy gondviselő írásbeli beleegyező nyilatkozata, melyben hozzájárul a gyermek programban való részvételéhez,
  • a jelentkező biztonsággal tudjon kerékpározni,
  • a jelentkező vállalja az oktatásokon való részvételt, melyeken iskolán kívüli foglalkozásként, szabadidejéből kell megjelennie.

A programra jelentkezőknek legkésőbb 2017. november 16-ig kell elküldeniük a

  • nevüket,
  • lakcímüket,
  • e-mail címüket,
  • iskolájuk megnevezését és
  • a választott képzés helyét (Eger vagy Gyöngyös) a szittnerza@heves.police.hu címre.

A rendőrök 2017. november végén egy nyílt nap keretén belül - KRESZ tesztlap kitöltése után - választják ki azt az 50 diákot, akik részt vehetnek a programban. A jelentkezőknek a kiválasztáskor szükséges a kitöltött szülői beleegyező nyilatkozat és a pedagógus javaslat, melyeket a megyei koordinátoránál lehet kérni.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatást Szittner Zoltán r. százados, a SuliMoped Program koordinátora ad az alábbi elérhetőségeken:

<< Vissza az előző oldalra