Ülésezett a Bizottság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2023. november 23-án tartotta legutóbbi ülését.

Szitár Ferenc r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a bizottság elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az ezredes először köszönetét fejezte ki az MH. Kiss József 86. Helikopter Dandár parancsnokának aki, nem csak a helyszínt biztosította, de látványos bemutatóval is készült a tagok részére.  Ezt követően megköszönte a jelenlévőknek a balesetmegelőzés területén végzett kiváló szakmai tevékenységét, elhivatottságát.

A bizottsági ülésen Kosztyó Gábor r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, közlekedésrendészeti osztályvezető számolt be részletesen a 2023. évi baleseti helyzet alakulásáról. Hangsúlyozta, hogy a halálos balesetek száma évről évre csökken, és ezt egészen 0-ig kívánják letornázni. Kiemelte, hogy a személyi sérüléses balesetek egyik fő okaként eddig tartósan megnevezett gyorshajtás ebben az évben elvesztette vezető helyét vármegyénkben. Ennek okát a hathatós rendőri sebességellenőrzésekben és intézkedésben látja. Elmondta, hogy összességében a számadatok és a tapasztalatok is pozitív tendenciákat mutatnak a személyi sérüléses balesetek kapcsán, ennek ellenére a gyalogosok, a kerékpárosok és a gyermekek biztonságos közlekedése, illetve szállítása továbbra is fókuszban marad.

Dávid Mónika r. őrnagy, a bizottság titkára videóval, fényképekkel színesített előadásában számolt be a bizottság baleset-megelőzési tevékenységéről. Kiemelte, hogy ez évben az eddigi legnagyobb számban jelent meg kollégáival a rendezvényeken, amelyeken több mint 6000 emberhez jutottak el. Az őrnagy továbbra is azt hangsúlyozta, hogy a közlekedési morál és a szabálykövető magatartás javulásának kulcsa, a már kisgyermekkorban elkezdett helyes közlekedésre nevelés.

 

<< Vissza az előző oldalra