Vadveszély Békés megyében is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az őzek párzási időszakában ajánlott fokozott figyelemmel közlekedni. A vadak hirtelen ugranak ki az út melletti árkokból, bokrokból a járművek elé. Gyakran elkerülhetetlen az ütközés, ezért fontos, hogy a járművezetők betartsák a sebességhatárokat, vadveszély esetén lassítsanak!

Békés megyében az elmúlt hétvégén több olyan közlekedési baleset is történt, amikor személygépkocsik vadat ütöttek el. A hét első napján, 2019. július 15-én pedig Csabaszabadi külterületén, valamint a Csanádapáca és Pusztaföldvár közötti úton, illetve Mezőhegyes és Végegyháza között ugrott egy-egy őz személygépkocsik elé. Személyi sérülés nem történt, de szintén 2019. július 15-én este súlyosan megsérült egy motorkerékpárral közlekedő férfi, amikor Békés külterületén őzzel ütközött.

Az őzek párzási időszakában, július közepétől augusztus közepéig számítani kell arra, hogy a vadak többször jelennek meg az utakon, hirtelen, gyakran féktávolságon belül ugranak ki az út melletti árkokból, bokrokból, magas fűből a járművek elé. Sokszor oldalról mennek neki a járműveknek.

Az őzelütések túlnyomó többségében a vadállat sérül meg és a gépkocsiban kár keletkezik. A balesetek azonban személyi sérüléssel, vagy akár tragédiával is végződhetnek. Előfordul, hogy az elütött vad a szélvédőn át nagy erővel az utasterébe csapódik. Gyakori az is, hogy a jármű vezetője el akarja kerülni az ütközést, félrerántja a kormányt, lemegy az útról, vagy összeütközik a neki szemből érkező járművel.  

A balesetek megelőzése, illetve a balesetek következményeinek enyhítése érdekében tanácsos fokozott figyelemmel közlekedni, vadveszélyes helyeken lassítani. A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a személyautót, tehergépkocsit vezetőknél, őket nem védi karosszéria, ezért számukra még inkább ajánlott az óvatosság.  A vadelütések elkerülése érdekében hasznos lehet valamilyen vadriasztót beszereltetni a járműbe.

Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság!

 

vadveszély

 

<< Vissza az előző oldalra