Vigyázzunk a gyalogosokra!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén két gyalogosgázolás is történt.

Martfű belterületén 2017. november 14-én kora reggel a 442-es számú főúton egy 45 éves nő közlekedett személygépkocsijával. A jármű vezetője későn észlelte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő nőt, akit elütött.  A balesetben a gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény alapján – súlyos sérülést szenvedett.

Szintén gyalogosgázolás történt 2017. november 14-én este Szolnok belterületén. Egy férfi közlekedett személygépkocsijával a Szántó körúton. Elmondása szerint nem vette észre a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen átkelni kívánó férfit és elsodorta a gyalogost, majd továbbhajtott.  A gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett. A segítségnyújtás nélkül elhajtó gépkocsi 51 éves vezetőjét a szolnoki rendőrök rövid időn belül azonosították és előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták.

 

Mivel napról napra egyre később világosodik, előbb sötétedik, a gyalogosoknak is többet kell tenniük biztonságuk érdekében. Nagyon fontos a közlekedésben a „látni és látszani elv”. Ha a járművezető időben észleli a gyalogost, előbb tud reagálni.  

 

Mit tehetünk a gyalogos balesetek megelőzése érdekében?

 

- Gyalogosként úttestre csak akkor lépjenek, ha meggyőződtek annak veszélytelenségéről!

- Korlátozott látási viszonyok mellett növelheti a gyalogosok biztonságát a világos öltözet, esetleg fényvisszaverő csíkok használata. Ma már nagyon sok felsőruházatot és hátizsákot gyárilag ellátnak fényvisszaverőkkel.

- Ne feledjék! Ha kerékpárra ülnek, lehetőleg viseljenek láthatósági mellényt!

- A gépjárművezetők fokozott figyelemmel és körültekintéssel közelítsék meg a gyalogos-átkelőhelyeket! Itt a gyalogosoknak van elsőbbségük! Figyeljenek gyalogosan közlekedő embertársaikra, ők a legvédtelenebb közlekedők!

- Ha járművet vezet, ne kockáztasson, ne fogyasszon alkoholt indulás előtt! 

<< Vissza az előző oldalra