Több baleset, kevesebb ittas okozó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Évet értékelt a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2019. március 20-án tartotta évértékelő értekezletét Békéscsabán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. A tanácskozáson Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, a bizottság elnöke ismertette Békés megye baleseti helyzetét. Elhangzott, hogy 2018-ban 27-el több személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, mint 2017-ben. Emelkedett a súlyos és a könnyű sérüléssel járó balesetek száma is, az utóbbi nagyobb mértékben. Halálos baleset 2-vel kevesebb történt, de az elhunytak száma nem változott. Az ittasan okozott balesetek száma csökkent. Figyelemre méltó, hogy a 61 ittasan okozott balesetből 41 esetben nem gépjárművezető volt az okozó. Emelkedett az elektromos kerékpárral baleset okozók száma. Összességében 246 olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset volt, amelyben érintettek voltak kerékpárosok. A gyalogosokat érintő balesetek száma is emelkedett, 42-ről 56-ra nőtt. Kedvező adat, hogy 2018-ban Békés megyében nem volt olyan közlekedési baleset, amelyben gyermek vesztette életét. Ugyanakkor a gyermekbalesetek száma az előző évihez képest 7-el emelkedett és a balesetben megsérült gyermekek fele nem maga idézte elő a balesetet, hanem utasként sérült meg.

MBB ülés 20190320

Az értekezlet résztvevői számára Pardi Ildikó r. alezredes, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára foglalta össze, hogy 2018-ban milyen programokkal, rendezvényekkel igyekeztek bemutatni a legfontosabb közlekedési szabályokat és a szabálytalan közlekedés veszélyeit. Helyi kezdeményezésekkel és országos programokkal is segítették a gyermekek közlekedési nevelését. Továbbra is nagy sikere van az olyan hagyományos programoknak, mint a „Megvilágosodás Napja”. Tavaly októberben rekordszámú, 2019 résztvevővel zajlott le a láthatóság fontosságát bemutató rendezvény és lámpafényes kerékpáros felvonulás. A „Toleranciát az éveknek” című, időseknek szóló programon két helyszínen közel százan vettek részt. A városi baleset-megelőzési bizottságok titkárai 2018-ban több mint 20 ezer óvodásnak, általános iskolás és középiskolás diáknak tartottak közlekedési témájú foglalkozást. A „Biztonságos Közlekedés Gyermekszemmel” rajzpályázat országos fordulóján négy Békés megyei diák ért el helyezést, egy tanuló rajzát pedig különdíjjal jutalmazta a zsűri. A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság 2018-ban új kezdeményezésként baleset-megelőzési témájú kisfilmeket készített. A Facebookon, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Információs Portálján a „Lásson és látszódjon!” című figyelemfelhívó videót, eddig több mint 390 ezren tekintették meg.

 

A bizottság már most várja a jelentkezéséket a következő rendezvényre, a „Közlekedik a család” országos vetélkedő megyei fordulójára, amit 2019. május 11-én tartanak Békéscsabán. Előzetesen a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon lehet regisztrálni, illetve a verseny napján, a helyszínen is lehet jelentkezni. Bővebb információkat a 06 30/418-8229-es telefonszámon lehet kérni. 

 

<< Vissza az előző oldalra