Étterembe tört be és széfet lopott a férfi

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány napon belül elfogták a betörőt a balatonfüredi nyomozók.

Az egyik Balatonfüred-környéki településen lévő csárda tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen, hogy 2023. július 21-ről 22-re virradóan az éttermébe betörtek. Az elkövető a helyiség ajtaját benyomta, majd a falhoz rögzített lemezkazettát kifeszítette és abból közel kétmillió forintot tulajdonított el. A tettes magához vette a sértett bankkártyáját is, ám annak letiltására még azelőtt sikerült intézkedni, hogy azzal bárki visszaélhessen. 

A balatonfüredi rendőrök széleskörű adatgyűjtésének, gyors és precíz nyomozásának eredményeképp elfogták a 19 éves, nógrád vármegyei zabari illetékességű férfit, aki korábban a csárda alkalmazottja volt.

A férfit a rendőrök a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását. 

Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.

 

<< Vissza az előző oldalra