Figyelmetlenül kanyarodott és balesetet okozott, a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Egy 47 éves szigligeti nő 2021. június 23-án este a 7318-as számú úton, a Szent György-hegyről levezető földúton közlekedett személygépkocsijával. Haladása során egy kereszteződéshez érve balra szeretett volna fordulni, azonban a manőver közben nem biztosított elsőbbséget a Hegymagas felől Tapolca irányába haladó motorkerékpárosnak, és ennek következtében összeütköztek. A balesetben a motorkerékpár vezetője és utasa is megsérült. A 41 éves sofőrt a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, és ellene közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra