Lezajlott a turisztikai idény

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság záró értekezletet tartott Zalakaroson.

A nyári idegenforgalmi szezonban célként fogalmazta meg a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a Balaton régióiban és a Velencei-tó térségében a lakosság és az ide látogatók szubjektív közbiztonságérzetének fokozását és a közlekedés rendjének fenntartásával az üdülőkörzetekbe irányuló közúti forgalom folyamatosságának biztosítását.

A négy főkapitányság – Fejér, Somogy, Zala és Veszprém – a társ- és civil szervezetekkel együttműködve valósította meg feladatait a turisztikai időszakban. A szakmai tevékenység összehangolására Prok József rendőr ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese kapott felhatalmazást.

A szezonzáró értekezleten Novák Ferenc, Zalakaros Város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője értékelte a 2021-es turisztikai idényben végrehajtott rendőri feladatokat.

Az értekezlet elöljárójaként dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes megköszönte és jónak értékelte a bizottság munkáját, egyben meghatározta a jövő év feladatait.

A Balatoni Közbiztonsági és Koordinációs Bizottság következő évi elnöki tisztségét a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vette át a vándorzászló átvételével és meglengetésével.

<< Vissza az előző oldalra