Nem tudta átverni a martonvásári rendőröket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családtagja okmányaival akarta igazolni magát a férfi, de hamar lebukott.

Az 50 éves budapesti férfit 2023. június 11-én délelőtt vonták ellenőrzés alá a járőrök a 7-es számú főúton, Martonvásár térségében, amint egy Mazda típusú személygépjárművel Budapest felé haladt. Az intézkedés alkalmával a sofőr egy vezetői engedélyt, valamint egy útlevelet nyújtott át az egyenruhásoknak, hogy azzal igazolja személyazonosságát, azonban a rendőrök azonnal felfigyeltek rá, hogy a személyi okmányok fényképfelvételein szereplő személy nem hasonlít a gépjármű vezetőjére. Az intézkedés során arra is fény derült, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel és az általa vezetett autó műszaki érvényessége 2023 áprilisában lejárt.  A budapesti férfit a rendőrök előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást, az engedély nélküli járművezetés, és a lejárt műszaki érvényesség miatt pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.

Gyanúsítotti kihallgatása során a gépjármű vezetője elismerte felelősségét.Elmondta, hogy minél hamarabb szeretett volna hazaérni a fővárosba, ezért indult útnak testvére személyautójával, melyről tudta, hogy hozzátartozója előzőleg a járműben hagyta személyi okmányait.

<< Vissza az előző oldalra