Őrizetben a garázda

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sátorvassal ütlegelte bartánőjét a körözött férfi.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 31-én délután a balatonberényi szabadstrandon egy pár vitatkozni kezdett egymással. A szóváltás tettlegességig fajult, mely során a férfi egy sátorvassal több alkalommal megütötte élettársát, akinek a bántalmazás során könnyű sérülése keletkezett. A körzeti megbízottak a helyszín közelében elfogták az agresszív szerelmest, akiről az igazoltatás során az is kiderült, hogy ellene a Pesti Központi Kerületi Bíróság garázdaság elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.

A marcali nyomozók a 35 éves budapesti J. Gergőt garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

 

 

<< Vissza az előző oldalra