Segítettek a balatoni vízirendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2022. augusztus 8-án négy esetben összesen hét személyt mentettek ki a tóból.

A nap folyamán többen kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna kikerülni. Elsodródott csónakosokat, felborult vitorlást, műszaki hibás kishajó utasait, valamint egy SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárás nagyban kihat mindenki szervezetére, de főleg az idősebbekére. A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai:

 

  • Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát!
  • Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!
  • Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek a használatával még csak most ismerkednek!
  • Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
  • Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen használjanak mentőmellényt!
  • Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást!
  • Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt azért, hogy fizikailag képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére!
  • Távol a parttól kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!

 A viharjelzés figyelembe vételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

Kérjük, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek, tegyenek bejelentést a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán!

<< Vissza az előző oldalra