A fesztiválszezon ideje alatt is biztonságban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei rendőrök a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is kiemelt figyelmet fordítanak a közrend és közbiztonság fenntartására az egyes programok ideje alatt.

Javában tart a hazai nyári fesztiválszezon, mellyel összefüggésben Fejér megyében is egymást követik a nagy tömegeket vonzó kulturális és szabadtéri rendezvények, koncertek illetve könnyűzenei fesztiválok. A rendezvények nagy népszerűségére való tekintettel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az idei esztendőben is mindent megtesznek a szórakozni vágyók közbiztonság-érzetének erősítése, a bűncselekmények és szabálysértések megakadályozása, a jogsértő cselekmények kiszűrése, továbbá a közúti forgalom folyamatosságának és zavartalanságának biztosítása érdekében.

A felhőtlen és problémamentes kikapcsolódást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi prevenciós tanácsokkal segíti:

 

  • Késő este kerüljék a kihalt helyeket, szervezzék meg, hogy ne egyedül kelljen hazamenniük! 
  • Kizárólag annyi készpénzt és értéket vigyenek magukkal, amennyire előreláthatólag szükségük lesz!
  • Pénztárcájukat, bankkártyájukat, mobiltelefonjukat tegyék biztonságos helyre, és egymástól elkülönítve tárolják azokat!   
  • Csak a szükséges okmányokat vigyék magukkal az adott rendezvényre!
  • Táskájukat lehetőség szerint tartsák maguk előtt, értékeiket ne tartsák szem előtt, ne adjanak lehetőséget a zsebtolvajoknak! 
  • Amennyiben gépjárművel érkeznek a rendezvény helyszínére, mielőtt a gépjárművet magára hagyják, győződjenek meg arról, hogy a jármű ajtói és ablakai megfelelően záródtak, a gépkocsiban soha ne hagyjanak személyes iratokat, csomagot, telefonkészüléket!
  • Ne fogadjanak el ételt, tablettát, gyógyszert, bontott italt idegenektől!
  • Abban az esetben, ha alkoholt fogyasztottak, ne üljenek a volán mögé!
  • Szükség esetén forduljanak bizalommal a rendezvények környékén szolgálatot ellátó egyenruhás rendőrökhöz, vagy tegyenek bejelentést a rendőrség 107-es, vagy 112-es segélyhívószámain!

A fesztiválozók további bűnmegelőzési tanácsokat találnak az ORFK biztonságos szórakozással kapcsolatban kiadott közleményében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra