A házi kedvencekre is vigyáznak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonkenesei strand környékén szolgáló rendőrök felkutatták annak a parkoló autónak a tulajdonosát, amelynek csomagterébe öt kiskutya volt bezárva.

A Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumból Hegedüsné Békei Bernadett rendőr őrnagy és a Balatonkenese Rendőrőrs állományából Budai Tibor rendőr főtörzszászlós lovas, míg szintén a helyi rendőrőrstől Geri Márk rendőr őrmester kutyás szolgálatot látott el 2018. július 29-én Balatonkenesén, a vízpart környékén. Járőrözésük során a strandhoz közeli parkolóban egy olyan leparkolt gépkocsira lettek figyelmesek, melynek csomagtartójában öt kistermetű kutyát hagyott a gazdája. Az autót a vezetője árnyékos helyre állította, az ablakait résnyire lehúzva hagyta, az állatok látszólag épségben voltak. Ennek ellenére a nagy melegre való tekintettel, megelőzési jelleggel a rendőrök felkutatták a kisállatok tulajdonosát, a gépkocsihoz hívták, aki ezt követően kiengedte az ebeket az autóból.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a nyári hőségben álló, leparkolt járműben az értékeken kívül házi kedvencet se hagyjon, mert a bezárt, felhúzott vagy pár centiméterre leengedett ablakú gépkocsiban az állatra nézve akár életveszélyes körülmények is kialakulhatnak!

gépkocsi

gépkocsi

<< Vissza az előző oldalra