A nyár veszélyeiről középiskolásoknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szünidő gondtalan eltöltése érdekében a Veszprémi Rendőrkapitányság megelőzési előadóia „Nyár veszélyei” címmelelőadásokat tartanak június első két hetében Veszprém középiskoláiban.

A tanév befejeztével fontos, hogy a fiatalok biztonsága, a balesetek megelőzése érdekében a középiskolás korosztály figyelmét is felhívják a rájuk leselkedő veszélyekre és a megelőzés lehetőségeire. Ennek érdekében a Veszprémi Rendőrkapitányság baleset- és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberei 2017 június első két hetében iskolai előadásokon az alábbi tanácsokat osztották meg a diákokkal:

  • A nyári nagy rendezvényeken, zsúfolt strandokon ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül a táskájukat, pénztárcájukat, mobiltelefonjukat és egyéb személyes dolgaikat.
  • A barátaikkal szórakozni, kirándulni induló tizenévesek mindig beszéljék meg a szüleikkel, hogy kiknek a társaságában, hol töltik az idejüket és mikor érnek haza. Lehetőség szerint egy társuk és az ő szülei elérhetőségét is adják meg.
  • Fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek az internet használatának veszélyeivel és szabályaival. Érdemes átgondolni, hogy milyen fényképeket, videókat, információkat osztanak meg a vakációjukról. Ha nyaralni megy a család, az időpontot a közösségi oldalakon soha ne írják ki.
  • Kerüljék a tiltott bódító hatású szerek fogyasztását.
  • Ne vezessenek ittasan, és ne üljenek be olyan személy mellé az autóba, aki vezetés előtt alkoholt ivott.

Végezetül az előadók minden esetben felhívják a figyelmet arra, hogy amennyiben rendőri intézkedésre okot adó esemény történik velük, akkor értesítsék a rendőrséget.

<< Vissza az előző oldalra