A nyári veszélyekről óvodásoknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A taliándörögdi gyerekek hasznos bűn- és baleset-megelőzési tanácsokat kaptak a helyi körzeti megbízottól.

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai 2019. június 13-án délelőtt a nyár veszélyeiről tartottak előadást a taliándörögdi óvodásoknak. A foglalkozás során interaktív módon beszélgettek a gyerekekkel a közlekedési szabályokról. Elmondták nekik, hogy gyalogosként közlekedve a járdán az úttesttől távolabbi oldalon haladjanak. Kiemelték, hogy az úttesten való biztonságos áthaladáshoz lehetőleg keressenek egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, és ott is nagyobb csoporttal, felnőttekkel együtt lépjenek le az úttestre.

Az előadók felhívták az óvodások figyelmét arra, amennyiben szüleik viszik őket gépkocsival, mindig a hátsó ülésre üljenek, ott is a számukra nagyobb védelmet nyújtó biztonsági gyermekülésbe, a gépkocsiban pedig mindig csatolják be a biztonsági övet.

Átbeszélték a kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait is. A rendőrök kérték a gyerekeket, hogy éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között világítás, valamint az előírt kötelező tartozékok nélkül ne vegyenek részt a közlekedésben. Figyelmeztették őket továbbá, hogy az irányváltoztatást, a kanyarodást minden esetben jelezzék, és győződjenek meg annak veszélytelenségéről.

ovis

<< Vissza az előző oldalra