Áldozatvédelmi előadás Balatonföldváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonföldvári Bűnmegelőzési Minicentrumban táborozó gyerekek kaptak hasznos információkat 2018. július 28-án a rendőrség meghívásának köszönhetően a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnökétől.

Fügedi László, az egyesület elnöke mutatta be a fiatalok számára áldozatvédelmi tevékenységüket, valamint ismertette az áldozatokat megillető jogokat. Különösen a családon belüli erőszak, személy elleni bűncselekmények, illetve közlekedési balesetek vétlen áldozatait megillető segítségnyújtás formáit, az anyagi, a pszichológiai és jogi támogatás feltételeit.

A táborban résztvevő diákok a nyár folyamán strandok területén, illetve azok parkolóiban végzik bűnmegelőzési tevékenységüket, ezzel is hozzájárulva az állampolgárok vagyonvédelméhez, valamint a rendőrség munkájához. A rendezvény célja ezért elsősorban az volt, hogy a tanulók a prevenciós tevékenységük mellett, a sértettek számára tájékoztatást tudjanak adni az őket megillető lehetőségekről.

<< Vissza az előző oldalra