Az „Egy nap a biztonságért – egy nap az iskolában” program vége Tihanyban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A társszervek együttműködésével szervezte meg a komplex megelőzési program záró rendezvényét a rendőrség Tihanyban.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az "Egy nap a biztonságért - egy nap az iskolában" című programjának utolsó állomása 2018. június 8-án 11 órai kezdettel a Tihanyi Levendula Házban volt. A 2017/2018-as tanévben meghirdetett rajzpályázat díjazottjai vehettek részt a programon. Az eredményhirdetés után a gyerekek meghallgathattak egy előadást is, ami személyes biztonságukat és egészséges fejlődésüket elősegíti.

Az egyenruhások a társszervekkel együttműködve több oldalról világították meg a veszélyhelyzeteket, s egyben játékos formában megoldási lehetőségeket is nyújtottak a kisiskolásoknak.

A biztonságuk érdekében elhangzott tanácsok között az alábbiak kiemelt figyelmet kaptak:

  • A nyári szünidőben sok gyermek tartózkodik egyedül, felügyelet nélkül az otthonában. Fontos, hogy csak ismerőst engedjenek be a lakásba, baj esetén pedig haladéktalanul hívják a szüleiket vagy a 112-es segélyhívó számot!
  • Figyeljenek az internet használat során adataik megadásának veszélyeire, tudjanak a visszaélés elkerülésének lehetőségeiről!
  • Sokan a gyermekek hiszékenységét és gyengébb fizikai képességét kihasználva valósítanak meg bűncselekményeket. Ezért kiemelten fontos, hogy a gyermekek idegennel ne álljanak szóba, ne fogadjanak el tőlük semmit és ne menjenek el ismeretlen helyre!

 

  • A nyári szünidő alatt a fiatalok csak azokra a helyekre menjenek játszani, barátokkal szórakozni, ahová a szülők elengedték őket! Tanácsos megbeszélni, hogy a gyermek milyen időpontra érjen haza, ha mégis közbejönne valami, mindenképpen értesítse erről szüleit a felesleges aggodalom elkerülése érdekében!

 

  • Jól fontolja meg, hogy milyen értéktárgyat visz magával és azokat hol tartja! Egy hivalkodóan viselt ékszer, mobiltelefon, egyéb értéktárgyak könnyen felkeltheti mások érdeklődését!

 

  • A strandokon és természetes vizek partján tartsák be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat! Csak annyi értéket és pénzt vigyenek magukkal, ami feltétlenül szükséges, értékeiket helyezzék el a biztonságot garantáló széfben, vagy értékmegőrzőben!

A  rövid, célirányos, interaktív beszélgetéseken betekintést nyertek a diákok a résztvevő szervek, szervezetek munkájába, a kinti foglalkozáson pedig megismerkedhettek a kerékpáros közlekedés szabályaival.

A díjazottak ezenkívül megismerkedhet a Tihanyi Levendula Ház kiállításaival, megtekinthettek egy ismeretterjesztő filmet, majd tettek egy sétát a Belső-tó környékén és felfedezték annak állat- és növényvilágát.

program

 

<< Vissza az előző oldalra