Bűnmegelőzés diákokkal a Balaton-partján

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ 2016. július 4-én kezdi meg működését.

A Siófoki Rendőrkapitányság épületében tartották meg 2016. július 1-jén a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ megnyitóját, ahol beszédet mondott dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, miniszteri biztos, valamint dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere.

 

A program iránt mutatkozó nagy érdeklődés miatt Siófok, Balatonföldvár, Balatonszárszó és Balatonlelle mellett az idei évtől Balatonvilágoson is létesül bűnmegelőzési iroda. Az irodák 2016. július 4-től 2016. augusztus 22-ig működnek, összesen 220 diák részvételével. A program célja a bűncselekmények megelőzése, a helyi lakosság és a turisták biztonságérzetének növelése, valamint a bűncselekmények áldozatainak segítése.

 

<< Vissza az előző oldalra