Bűnmegelőzési tevékenység a Velencei-tónál

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Turisztikai szempontból kiemelten fontos területen tájékoztattak a bűnmegelőzési szakemberek.

A nyári szezonban, a szabadságolások ideje alatt a rendőrség évről-évre kiemelt figyelmet fordít a Velencei-tó térségében élők, valamint a tóhoz és a környékére érkező, pihenni vágyó turisták szubjektív közbiztonságérzetének fenntartására. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai turisztikailag frekventált helyszínen, Velencén, a Tópart utcában tartottak bűnmegelőzési felvilágosítást. A rendőrök munkáját közösségi szolgálatot ellátó középiskolás tanuló és önkéntes egyetemi hallgató is segítette, akik a strandon és környékén hívták fel a kikapcsolódásra vágyók figyelmét a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire. A diákok az áldozattá válás megelőzését szolgáló kiadványokat adtak át az érdeklődőknek, valamint szórólapokat helyeztek a gépjárművekre is. A szakemberek felvilágosítást nyújtottak az áldozatvédelem, az internetbiztonság és a drogprevencióval kapcsolatos program igénybevételének alternatíváiról is.

<< Vissza az előző oldalra