Busz és autó ütközött, egy utas megsérült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás egy 73 éves paloznaki nő és egy 48 éves papkeszi férfi ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai alapján 2018. július 27-én 12 óra körül egy 73 éves paloznaki nő Balatonfüred belterületén közlekedett személygépkocsijával. Haladása során egy kereszteződéshez érve nem adott elsőbbséget egy autóbusznak, és ennek következtében a két jármű összeütközött. A baleset következtében az autóbusz egyik  utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Mindkét sofőr ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt nyomozás, mivel a szakértői vélemény alapján az autóbusz vezetőjét is baleset-elhárítási kötelezettség terhelte. 

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra