Egy órán belül elfogták az italtolvajt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt indított büntetőeljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság egy 43 éves dán állampolgárral szemben.

Egy révfülöpi élelmiszerbolt vezetője értesítette a rendőrséget 2019. július 17-én 16 óra körül, hogy az üzletből ismeretlen tettes több üveg szeszes italt és élelmiszert tulajdonított el közel százezer forint értékben.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök a bejelentést követő egy órán belül a helyi kempingben fogták el a feltételezett elkövetőt, egy 43 éves dán állampolgárt. A férfit ezt követően előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A külföldi tettes beismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta továbbá azt is, hogy pár nappal korábban szintén lopott különböző alkoholos italokat a boltból. A rendőrök a gyanúsított autójában megtalálták az eltulajdonított termékek egy részét, melyeket lefoglaltak, majd visszaadták azokat a sértettnek.

A dán férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

 

<< Vissza az előző oldalra