Elsodorta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki rendőrök őrizetbe vettek egy budapesti férfit.

Az ügy adatai szerint 2019. július 8-án 15 óra körül a közlekedési hatóság egyik hivatalos személye ellenőrzés alá kívánt vonni egy taxit. A sofőr azonban a felszólításnak nem tett eleget, beszállt a gépkocsijába, és elindult. Az ellenőr ekkor a férfit megpróbálta feltartóztatni, aki ennek ellenére továbbhajtott, és autójával elsodorta őt, amelynek következtében könnyebben megsérült.

A helyszínre kiérkező rendőrök a budapesti lakost a közelben elfogták és előállították a Siófoki Rendőkapitányságra. Az egyenruhások a ruházatátvizsgálás során kábítószergyanús anyagot találtak nála, valamint a vele szemben alkalmazott kábítószergyorsteszt is pozitív eredményt jelzett. A nyomozók a 26 éves férfit – őrizetbe vétele mellett – hivatalos személy elleni erőszak bűntett, közúti veszélyeztetés bűntett, könnyű testi sértés vétség és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra