Felborult egy vitorlás Balatonalmádi előtt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

II. fokú viharjelzés volt érvényben.

A balatonfüredi vízirendőrök 2019. augusztus 30-án 17 óra 36 perckor a Balatonalmádi előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a parttól mintegy 600 méterre felborult egy vitorlás és hárman a vízbe estek. Az egyenruhások a bajbajutottakat kimentették a vízből, majd mindannyiukat épségben a kikötőbe szállították.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra