Fokozott ellenőrzés volt Keszthely környékén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az akció során négy sofőrnél mutatott pozitív értéket az alkoholszonda.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkaprogramja alapján elrendelt fokozott ellenőrzést végeztek a rendőrök 2017. augusztus 26-án 19 órától 2017. augusztus 27-én 6 óráig Keszthelyen, Balatongyörökön, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson. Az akció végrehajtása során a társszervek munkatársai és a polgárőrség is közreműködött.

Az akció célja, az érintett területen belüli koncentrált bűnügyi, körözési, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, idegenrendészeti, továbbá szórakozóhely ellenőrzés volt. 

Az ellenőrzésben 26 rendőr vett részt, akik munkáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal négy munkatársa, két családgondozó és 11 polgárőr segítette. A rendőrök közel 79 magyar és öt külföldi hatósági jelzésű járművet ellenőriztek, valamint 72 sofőrrel szemben alkalmaztak alkoholszondát. Ennek eredményeként négy sofőrrel szemben közigazgatási hatósági eljárást kezdeményeztek. Az egyenruhások két közlekedővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, négy esetben szabálysértési feljelentés készült.

A fokozott ellenőrzés a jövőben is folytatódik.

<< Vissza az előző oldalra