Fontos a megelőzés!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Iskolarendőr és „BikeSafe” programok Balatonfüreden.

A balatonfüredi nemzetközi kemping, és a Tihanyi műút mellett fekvő kerékpárosok által szívesen látogatott savanyúvízforrás melletti téren 2017. június 28-án a Balatonfüredi Rendőrkapitányság iskolarendőre tartott baleset- megelőzési előadást balatonfüredi összevont iskolai napközis tábor diákjainak. Ezt követően rendőri kísérettel vettek részt egy a városi kerékpáros közlekedés és a nyári szünidő veszélyeit bemutató kerékpáros túrán, ahol megbeszélték a legfontosabb gyalogos -és kerékpáros közlekedési szabályokat. Az iskola rendőre felhívta a figyelmet, hogy szükség esetén a kerékpárt szereljék fel a kötelező tartozékokkal.

Fontos a megelőzés

Ezt követően lehetőség a kétkerekűek regisztrációjára. Az érdeklődők kerékpárjait a rendőrség szakemberei ingyenesen átvizsgálták, majd dokumentálásuk után berögzítették őket a BikeSafe országos adatbázisába.

A program célja, hogy a regisztráció alkalmával minden, a kerékpárra vonatkozó adat rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a Rendőrség munkáját és elősegíti azt, hogy a kétkerekű mihamarabb visszakerüljön a jogos tulajdonosához.

A kerékpárok azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azt megszerezni.

bikesafe

<< Vissza az előző oldalra