Gyermekprogramok Székesfehérváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a nyári időszakban minden csütörtökön bűn- és balesetmegelőzési programokkal várják az érdeklődő gyermekeket.

 

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai - a Napraforgó Városi Napközis Tábor rendezvényeihez hagyományosan csatlakozva - 2016. július 1-től hetente egy alkalommal színes programokkal várják a szünidőt töltő gyermekeket Székesfehérváron, a Bregyó-közi Sportcentrum területén.

 

A vakációzó iskolásoknak a foglalkozásokon lehetőségük adódik próbára tenni magukat kerékpáros ügyességi pálya teljesítésében, felmérhetik tudásukat bűn- és balesetmegelőzési témájú tesztlapok kitöltésével, míg a kisebbek közlekedési jelzőtáblákat ábrázoló kirakóval is játszhatnak.      

 

A szervezők 2016. augusztus 5-ig minden csütörtökön 9 óra 30 perc és 11 óra közötti időben várják az érdeklődő táborozókat.

 

<< Vissza az előző oldalra