Jogosítványa nem volt, de ittasan gyakorolta a vezetést

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet okozott Balatonfüreden egy 31 éves nő, akinek jogosítványa sem volt, majd 26 éves utasa vezetett. Mindketten ittasak voltak.

Balatonfüreden, a Tihanyi műúton közlekedett személyautóval egy nő 2019. július 10-én 3 óra 45 perckor, mikor a kocsival az út menetiránya szerinti bal oldali árokba hajtott, és nekiütközött egy táblának. A balesetben személyi sérülés nem történt.

A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsit vezető 31 éves budapesti nő nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint a balesetet követően a gépkocsi utasa, egy 26 éves szintén budapesti férfi beült a volán mögé, és az árokból kiállt az útra. A járőrök mindkét személlyel szemben alkoholszondás vizsgálatot végeztek, mely pozitív eredménnyel zárult.

tiltott átengedés

Az intézkedés során világossá vált, a férfi tudta, hogy a nő ittas volt és vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ennek ellenére mégis átadta neki a jármű vezetését. A rendőrök mindkettejüket előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket.

Velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség, valamint a férfi ellen jármű vezetésének tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az engedély nélküli vezetést szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Balatonfüredi Rendőrkapitányság.

tiltott átengedés

 

<< Vissza az előző oldalra