Kábítószerrel mentek szórakozni

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ruházat- és csomagátvizsgálás során került elő a kábítószergyanús tabletta, por és folyadék egy 33 éves vácrátóti, valamint egy 34 éves szlovén férfi táskájából.

A biztonsági szolgálat szakemberei 2018. augusztus 22-én 20 óra 35 perckor Keszthelyen, az elektronikus zenei fesztiválra történő beléptetés során egy 33 éves vácrátóti férfinél, cukorkás dobozban 33 darab szív alakú kábítószergyanús tablettát, valamint egy üvegben kábítószergyanús folyadékot találtak.

A ruházat- és csomagátvizsgálás során 22 óra 50 perckor pedig egy 34 éves szlovén állampolgárságú férfinél, simítózáras tasakban 62 darab kábítószergyanús tabletta, valamint alufóliába csomagolt fehér por került elő.

Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint az amfetamint tartalmazó MDMA és GBL anyagokat a nyomozók lefoglalták.

A rendőrök mindkét férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

<< Vissza az előző oldalra