Lezárult az idegenforgalmi szezon a Balaton-parton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság 2017. szeptember 26-án, Gyenesdiáson tartotta meg szezonzáró ülését, melynek házigazdája idén a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság volt.

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány az értekezleten sikeresnek értékelte a rendőrség szakmai tevékenységét a turisztikai idényben.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) a nyári idegenforgalmi szezonban céljaként fogalmazta meg a Balaton régióiban és a Velencei-tó térségében - hagyományosan együttműködve a társ- és civil szervezetekkel - a lakosság és az idelátogatók szubjektív közbiztonságérzetének fokozását, a közlekedés rendjének fenntartásával az üdülőkörzetekbe irányuló közúti forgalom folyamatosságát, hozzájárulva az idegenforgalmilag frekventált területek turisztikai vonzerejének megőrzéséhez. Ebben az esztendőben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese kapott arra felhatalmazást, hogy a turisztikai idényben a négy érintett megye - Fejér, Somogy, Veszprém és Zala - rendőri szerveinek tevékenységét összehangolja. A bizottság tevékenységét előre kidolgozott munkaprogram alapján végezte. A meghatározott feladatok célja a régióban a rendőri munka hatékonyságának növelése volt - ezzel összefüggésben bűnügyi, közbiztonsági, bűn- és baleset-megelőzési koordinációt, tapasztalatokra alapozó ajánlásokat fogalmazott meg. Az idény során kiemelt hangsúlyt kapott a közvélemény tájékoztatása, a prevenciós jellegű tanácsok célba juttatása.

Dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte, hogy a megyék több éve tartó, hagyományosan jó együttműködése ez évben is meghozta gyümölcsét. A bizottság által felügyelt turisztikai területeken 38%-kal csökkent a besurranásos lopások és 40%-al a betöréses lopások száma. A rendőrség közterületen eltöltött szolgálati óráinak száma 8,4%-kal volt magasabb az előző év hasonló időszakához képest.

Kiemelte, hogy a rendőrkapitányságok a nyári időszakban jelentkező feladatainak végrehajtásában a rendészeti fakultációs középiskolák tanulói – a bűnmegelőzési osztályok koordinálásával – kortárssegítő tevékenységet és általános prevenciós tájékoztató jellegű feladatokat láttak el. Mind a négy megye ezen felül a városokban működtetett bűnmegelőzési mini-centrumokban, megelőzési tanácsokkal látta el az oda látogatókat.  

A BKKB záróülésén Horváth Róbert, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke tájékoztatást adott a polgárőr szervezetek idegenforgalmi idényben végrehajtott tevékenységéről.

Az együttműködő szervek, az önkormányzatok és civil szervezetek képviselői egyaránt kiemelték a rendőrség munkáját, aminek eredményeként a térségben nőtt az emberek szubjektív közbiztonságérzete.

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány beszédében köszönetet mondott a BKKB tagjainak, az együttműködő partnereknek a közbiztonság érdekében végzett munkájukért.

Az ülés végén a BKKB jövő évi elnöki tisztségét jelképező vándorzászlót a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány vette át. 

 

<< Vissza az előző oldalra