Másik autó rendszámát használta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt folytattak nyomozást egy 68 éves vászolyi lakos ellen, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A járőrök 2018. január 3-án 13 óra 30 perckor Pécsely külterületén állítottak meg egy személygépkocsit és ellenőrizték annak vezetőjét. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsin lévő hatósági jelzés egy másik járműhöz tartozik.

A sofőrt a járőrök előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, ahol egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy a rendszámtáblákat munkáltatója egyik autójáról szerelte át a saját gépkocsijára.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra